A Milan idegenben 1-1-es döntetlent játszott a Cagliari együttesével az olasz bajnokság 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. Rögtön a meccs elején előnyhöz jutottak a hazaiak, de a második félidőben Gonzalo Higuaín egyenlített.
Két rangadó után papíron könnyebb feladat várt a Milanra, amely a Cagliarihoz látogatott a negyedik forduló utolsó vasárnapi mérkőzésén. Gennaro Gattuso együttese már a negyedik percben hátrányba került: az erősen kezdő házigazdák először csupán a kapufát találták el, ám Joao Pedro lövése már utat talált Gianluigi Donnarumma keze alatt a kapuba (1–0). A brazil középpályás szezonbeli harmadik labdaérintésével megszerezte első gólját.
A vendégek igazán a szünet után tudtak felpörögni, akkor viszont olyan fölényben futballoztak, hogy kis túlzással felborult a pálya – igaz, ez helyzetekben nem annyira mutatkozott meg. Az egyenlítés viszonylag hamar összejött, Franck Kessié passza után Gonzalo Higuaín eltolta a labdát Alessio Cragno mellett, majd a kapuba lőtt (1–1).
A hajrában a Cagliari is magához tért, újabb gólt azonban egyik csapat sem tudott szerezni, így mindkét fél egy ponttal gazdagodott.
CAGLIARI – MILAN 1-1
Időpont: 2018.09.16. 20:30
Helyszín: Sardegna Arena, Cagliari
Játékvezető: Abisso
Gólszerzők: Joao Pedro (4.) ill. Higuaín (56.)
Sárga lapok: Srna ill. Kessié
KEZDŐCSAPATOK:
CAGLIARI (4-3-1-2): Cragno; Srna, Romagna, Klavan, Padoin; Castro (Dessena 84.), Bradaric, Barella; Joao Pedro (Sau 64.); Pavoletti, Farias (Ionita 52.).
Cserék: Aresti, Daga, Andreolli, Lykogiannis, Pisacane, Cigarini, Faragò, Pajac, Cerri.
MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Calabria, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez (Laxalt 85.); Kessié, Biglia, Bonaventura (Bakayoko 66.); Suso, Higuain, Calhanoglu (Castillejo 73.).
Cserék: A. Donnarumma, Reina, Abate, Caldara, Zapata, Bertolacci, Mauri, Borini, Tsadjout.
ÖSSZEFOGLALÓ:
The post Higuaín egyenlített, a Milan ikszelt a Cagliari ellen appeared first on AC Milan Club Budapest.